Szemle > 2003. 10.

Iparjogvédelmi és Szerzői Jogi Szemle

Elektronikus publikáció

EURÓPAI JOGI FIGYELŐ

DR. VIDA SÁNDOR*

Az EU Bírósága gyakorlatának hatása a német ítélkezésre: védjegyek összetéveszthetősége

I. Az áruhasonlóság szerepe
II. Az összbenyomás szerepe
III. Az asszociációs hatás szerepe

Már az EU Védjegyjogi Irányelvének a német jogszabályalkotó által történt recepcióját követően, vagyis az 1994. évi német védjegytörvény hatálybalépése előtt látható volt, hogy a védjegyek összetéveszthetősége kérdésében követett korábbi német joggyakorlat nem folytatható tovább. Nem meglepő ezért, hogy az egyik vezető kommentár¹ már "európai típusú összetéveszthetőségi veszély" címmel kezdi a téma tárgyalását. Így a korábbi német védjegytörvény szövegéhez képest egyrészt az áruk és szolgáltatások "hasonlósága" (Ähnlichkeit) kifejezést használja a korábbi "hasonló jellegű" (Gleichartigkeit) fogalom helyett; másrészt az összetéveszthetőség vizsgálatánál bevezeti a gondolattársítás vizsgálatának lehetőségét is.

Ezenfelül várható volt az is, hogy az EU Bírósága által a versenyjogi ítélkezésben már bevezetett "értelmes fogyasztó" fogalmát a védjegyjogi ítélkezésnél is irányadónak tekintik, ami be is következett. Ezzel a korábbi német bírói gyakorlatban zsinórmértékként használt "felületes, tájékozatlan" fogyasztó fogalmának használata is meghaladottá vált.

Ezek a jelentéktelennek látszó eltérések azonban egy következetes és állandó joggyakorlattal rendelkező ország számára mégis jelentős változást jelentettek. A kezdeti ítélkezési gyakorlatot azután néhány esztendő múltán az EU Bíróságának egyre gyakoribb ítéletei tovább pontosították.

I. Az áruhasonlóság szerepe

Amint már jeleztük, a hatályos törvény szóhasználatában szereplő "áruhasonlóság" kifejezés is eltér a korábbi joggyakorlatban használt terminológiától. Az NSZK Legfelsőbb Bírósága már az 1994. évi törvény hatálybalépését megelőzően figyelmeztetett rá, hogy az új törvény "az eddigi felfogás alapvető, nemcsak formális vagy felületes megváltozását igényli" és a "hasonló jellegű áruk" tekintetében követett korábbi joggyakorlatra való hivatkozás csak az eset körülményeinek figyelembevételével elfogadható.²

Nem tekinthető véletlennek, hogy az NSZK Legfelsőbb Bírósága, a Szabadalmi Bíróság, valamint más bíróságok határozatait gyakran helyezi hatályon kívül. (Ez persze nem korlátozódik az áruhasonlóság kérdésében hozott határozatokra.)

Az EU Bíróságának az IDEAL-STANDARD II. ügyben hozott ítélete³ e vonatkozásban iránymutatónak tűnik. Eszerint "az áruhasonlóságot a védjegyjog céljának szem előtt tartásával kell meghatározni és annak fennállását akkor megállapítani, ha a szóban forgó termékek között olyan szoros kapcsolat áll fenn, hogy ha a vevők az árukon ugyanazt a megjelölést látják, akkor arra következtetnek, hogy a két áru származási helye ugyanaz a vállalat."

Ugyanakkor - mondja az EU Bírósága - a védjegyes áruk tekintetében nem a tulajdonképpeni előállító, hanem "az a hely, ahonnét az előállítást irányítják" a döntő. Az áruhasonlóság ezért az esetben is adott, "ha a vevők nem gondolják ugyan, hogy a kétféle terméket ugyanabban az üzemben állították elő, de elvárják, hogy a két védjegy közül legalábbis az egyiknek jogosultja a konszern élén áll, vagy licenciaadó, ami számára az ellenőrzés lehetőségét biztosítja."

Az EU Bírósága tehát a felelősséget az ellenőrzés lehetőségére vezeti vissza, magát a tényleges ellenőrzést nem kívánja meg. Persze a "fő" védjegyjogosultnak ez alapvető érdeke is, ha nem akarja védjegyének tönkretételét kockáztatni.

1. Először egy olyan határozatot ismertetünk, amellyel a Legfelsőbb Bíróság helybenhagyta a Szabadalmi Bíróság végzését.

A TIFFANY (cigaretta) csomagolásának védjegyként történt bejelentése ellen, amelyen a TIFFANY szó kétszer is szerepelt, a Tiffany and Co. felszólalást nyújtott be saját korábbi védjegye (dohányzáshoz használt cikkek, szivar- és cigarettadobozok, öngyújtók, hamutálcák (nemesfémből is) alapján. A Német Szabadalmi Hivatal elutasította a felszólalást, a Szabadalmi Bíróság helyt adott annak, e végzés ellen a későbbi védjegy bejelentője felülvizsgálati kérelmet (Rechtsbeschwerde) nyújtott be, a Legfelsőbb Bíróság⁴ azonban elutasította azt.

Határozatának indokolásában a Legfelsőbb Bíróság utal az EU Bíróságának a CANON-ügyben⁵ hozott ítéletére (annak 23. pontjára), amely szerint "az áruk hasonlósága vizsgálatánál minden olyan releváns körülményt mérlegelni kell, amely jellemző az áruk közötti viszonyra, ide értendő elsősorban az áru jellege, rendeltetése, felhasználása, valamint az egymással versenyző vagy egymást helyettesítő áruk sajátosságai."

A Szabadalmi Bíróság e vonatkozásban helytállóan mondja - állapítja meg a Legfelsőbb Bíróság -, hogy ámbár a cigaretta fogyasztásának nem szükségszerű velejárója az öngyújtó, hamutartó, cigarettadoboz használata, a dohányosok túlnyomó többsége azonban mégis használ ilyeneket. A kétféle származási hely közötti átfedést az is előmozdítja, hogy egyes dohánytermékek néhány jól ismert előállítója (Davidoff, Dunhill), de a luxuscikkek néhány előállítója is (Cartier, Yves Saint Laurent) egyaránt árusít cigarettát és értékes öngyújtót.

A továbbiakban utal a Legfelsőbb Bíróság a CANON-ítéletnek a védjegy funkciójáról szóló megállapításaira (annak 28., 29. pontjára). Eszerint "a védjegy fő funkciója, hogy a fogyasztó vagy a végső felhasználó számára szavatolja a védjeggyel megjelölt áruk eredetét azáltal, hogy lehetővé teszi számára, hogy ezeket az árukat az összetévesztés veszélye nélkül egyéb eredetű áruktól megkülönböztesse. A védjegynek tehát biztosítékot kell nyújtania arra nézve, hogy minden olyan árut, amelyen az szerepel, egyetlen vállalat ellenőrzése alatt állították elő, s az utóbbi felelőssé tehető annak minőségéért. Ezért az összetéveszthetőség veszélye akkor áll fenn, ha a közönség azt hihetné, hogy az áruk ugyanattól a vállalattól vagy egymással gazdasági kapcsolatban álló vállalatoktól származnak. Ezen alapvető megfontolásokra tekintettel az áruk hasonlósága tekintetében sem az a döntő, hogy ugyanabból az üzemből származnak-e" - így a CANON-ítélet.

E gondolatokat az NSZK Legfelsőbb Bírósága úgy folytatja, "az az irányadó, hogy mi a közönség elvárása az áruk minősége tekintetében - amint arra a Szabadalmi Bíróság határozatában rámutatott -, amikor a dohánytermékek előállítói és a luxustermékek előállítói vonatkozásában megállapította, hogy ezek közül többen egyaránt forgalmazzák a másik fajta árut is. Ezért még ha az adott esetben az áruhasonlóság foka alacsony is, figyelemmel az összbenyomás azonosságára, továbbá arra, hogy mindkét védjegy uralkodó eleme a TIFFANY szó, valamint a felszólaló védjegyének széles körű ismertségére, a Szabadalmi Bíróság határozata jogilag aggálytalan."

2. Ugyancsak felszólalási ügyben foglalt állást a Legfelsőbb Bíróság a LIBERO-ügyben, ahol a korábbi védjegyjogosult LIBERO szóvédjegye (bor, habzóbor) alapján szólalt fel a későbbi bejelentő LIBERO szót tartalmazó ábrás védjegye (gyomorkeserű) ellen, amely szőlőhegyet ábrázoló borcímke.

A felszólalást mind a Német Szabadalmi Hivatal, mind a Szabadalmi Bíróság áruhasonlóság hiányára utalással elutasította.

A Legfelsőbb Bíróság⁶ a Szabadalmi Bíróság határozatát hatályon kívül helyezte és új eljárás lefolytatását rendelte el. Határozatának indokolásában azt mondotta, hogy "alkoholos italokról" van szó, s így az áruk köre áttekinthető, s annak lényeges jellemzője (bár különböző mértékű) alkoholtartalma, ennek a körülménynek pedig az áruhasonlóság elbírálásánál megfelelő szerepet kell kapnia.

Figyelemmel kell lenni arra is - mondja a végzés -, hogy a szóban forgó árukat esetenként ugyanazon a kereskedelmi csatornán keresztül hozzák forgalomba.

Az sem teljesen elhanyagolandó szempont, hogy a szóban forgó árukat mint egymást kiegészítőket is fel lehet szolgálni. Gyomorkeserűt ugyanis esetenként nagyobb étkezés közben vagy után fogyasztanak, amely étkezésnél bort vagy habzóbort is isznak.

A határozat indokolása hivatkozik továbbá az EU Bírósága által a CANON-ügyben hozott ítéletnek a védjegy fő funkcióiról szóló megállapításaira,⁷ azzal hogy az abban kifejtettek alapján a Szabadalmi Bíróságnak az áruk jellegzetessége, rendeltetése és adott esetben a forgalmazási csatornák figyelembevételével nem az áruhasonlóság abszolút hiányából kellett volna kiindulnia, hanem az összes körülmény figyelembevételével, akárcsak kis mérvű áruhasonlóság megállapítása mellett is a védjegyek hasonlóságára tekintettel az összetéveszthetőség veszélyét kellett volna vizsgálnia, figyelemmel a korábbi védjegy megkülönböztető képességére is. Ezirányú állásfoglalását most pótolnia kell, mivel az a nézete, hogy a bor, habzóbor egyrészről, a gyomorkeserű másrészről nem azonos áruk, az adott eset körülményeire figyelemmel nem bizonyult helytállónak.

3. Hasonlóképpen kritikus a Legfelsőbb Bíróság a bitorlási ügyekben is. Az IMS védjegy (adatgyűjtés, adatfeldolgozás a gyógyszeripar és az egészségügy számára, programkészítés stb.) jogosultja bitorlási pert indított az IMS Image Management Solutions GmbH alperes ellen, mivel álláspontja szerint utóbbi a cég vezérszavával jogellenesen használta a felperes védjegyét.

A per során az alperes cégszövegét IMASOL GmbH-ra változtatta, mire a leszállított keresetben a felperes már csak adatszolgáltatást (ajánlatok, szállítások, reklámozás) és kártérítést kért.

Mind az elsőfokú, mind a másodfokú bíróság elmarasztalta az alperest.

A Legfelsőbb Bíróság⁸ helyt adott a felülvizsgálati kérelemnek és a Müncheni Felsőbíróságot új eljárás lefolytatására utasította. Ítéletének indokolásában az EU Bíróságának a CANON-ügyben hozott ítéletére (annak 16. pontjára) utalt, miszerint "az összetéveszthetőség veszélyének mérlegelésekor figyelembe veendő körülmények között bizonyos kölcsönhatás áll fenn, különösen a védjegyek hasonlósága, valamint az azokkal megjelölt áruk vagy szolgáltatások közötti kölcsönhatás. Ezért az áruk közötti alacsonyabb mértékű hasonlóságot a védjegyek közötti magasabb mértékű hasonlóság vagy a nagyobb mértékű megkülönböztető erő (Kennzeichnungskraft⁹) kiegyenlítheti és fordítva."

Hiányos ezért a Felsőbíróság ítélete, amikor a védjegyek közepes mértékű hasonlóságából indult ki.

Az áruk és szolgáltatások hasonlósága vonatkozásában minden lényeges körülményt mérlegelni kell, amely jellemző a védjegyek és az áruk közötti kapcsolatra. E vonatkozásban újra az EU Bíróságának a CANON-ügyben hozott ítéletét (annak 23. pontja) idézi, amely szerint "ide tartoznak elsősorban ezek jellege, azok rendeltetése, és felhasználása, valamint az egymással versenyző vagy egymást helyettesítő áruk vagy szolgáltatások tulajdonságai."

A Felsőbíróság ugyancsak ebből indult ki - mondja az ítélet.

Ami az áruhasonlóság mértékét illeti, a Felsőbíróság egyrészt azt fejtette ki, hogy ez nem vitatható, mivel az ütköző védjegy árui kiegészítik a korábbi védjeggyel ellátott árukat. Ebből arra lehet következtetni, hogy a Felsőbíróság az áruhasonlóság alacsony mértékéből indult ki. Ítéletének későbbi részében ezzel szemben a Felsőbíróság azt mondotta, hogy a két védjeggyel megjelölt áruk és szolgáltatások között olyan nagy a hasonlóság, hogy az az összetévesztés veszélyét alapozza meg. Ez utóbbi megállapításból viszont az következik, hogy a Felsőbíróság szerint az áruhasonlóság nem jelentéktelen (nicht unerheblich).

A Felsőbíróság ezenkívül abból indult ki - állapítja meg a Legfelsőbb Bíróság -, hogy a felperes védjegyének megkülönböztető ereje közepes. Ezzel szemben az alperes azt állította, hogy az IMS a szakmában elterjedt megjelölés ("Image Management Systems", vagy "Image Management Solutions"), amelyet adatbevitel és adatkezelés rövidítésére használnak. A felperes ezzel szemben azt adta elő, hogy az intenzív használat következtében az ő védjegye széles körű ismertségnek örvend. Az új eljárásban ezeket a körülményeket is tisztázni kell.

Ha ugyanis a felperesi védjegy megkülönböztető képessége alacsony, akkor az összetévesztés veszélye sem állapítható meg - mondja a Legfelsőbb Bíróság.

Ezzel kapcsolatban megjegyezzük, hogy ez a legutóbbi megállapítás nem mozog ugyan az áruhasonlóság körében, de a CANON-ítéletnek a megkülönböztető erővel (Kennzeichnungskraft) kapcsolatos iránymutatását követi, s ezáltal közvetett kapcsolatban van az áruval is.

A védjegy megkülönböztető ereje mint az összetéveszthetőség feltételeinek egyike a magyar jog számára új. Ezért annak vizsgálatára, alkalmazására véleményünk szerint mind a Magyar Szabadalmi Hivatalnak, mind a bíróságoknak, valamint a jogi képviselőknek is fel kell készülniük.

4. A nálunk is ismert EVIAN¹⁰ védjegy (ásványvíz) jogosultja a REVIAN (habzóbor) megjelölés jogellenes használata miatt indított bitorlási pert.

A Törvényszék helyt adott a keresetnek, a Hamburgi Felsőbíróság ezzel szemben elutasította azt.

A felülvizsgálati eljárás eredményeképpen a Legfelsőbb Bíróság hatályon kívül helyezte a másodfokú ítéletet és új eljárás lefolytatását rendelte el.

A Legfelsőbb Bíróság ítéletének bevezetőjében az EU Bírósága által a CANON-ügyben hozott ítéletben (16. pont) megfogalmazott, az áru és a védjegy kölcsönhatásáról kifejtett tanításból indul ki. Majd megállapítja, hogy a Felsőbíróság helytállóan mondotta, hogy az EVIAN és a REVIAN védjegyek között a távolság (Abstand) csekély, s így találó az a megállapítás is, hogy a két védjegy között nagymérvű a hasonlóság: azok között csak egyetlen betű eltérés van, a nagyfokú hasonlósághoz hozzájárul még, hogy a felperesi védjegynek erős megkülönböztető képessége (Kennzeichnungskraft) van.

Az áruk vonatkozásában a Legfelsőbb Bíróság abból indult ki, hogy a kétféle áru funkcióját tekintve (élelmiszer, ital) közel áll egymáshoz. Az áruk a kereskedelemben egymás mellett jelennek meg, s részben egymás mellett is reklámozzák azokat. A felhasználásnál is gyakran jelenik meg együtt a bor és az ásványvíz, mégpedig ásványvíz bor helyett, vagy ásványvíz a bor kiegészítéseként - egyes esetekben pedig borral keverve ajánlják és fogyasztják az ásványvizet. Ezenfelül az üvegben vagy pohárban történő kínálás is gyakran mutat hasonlóságot.

Ezekre a körülményekre tekintettel jogilag helytelen az áruk abszolút - az összetévesztés veszélyét kizáró - különbségéből kiindulni és annak lehetőségét eleve kizárni, hogy az áruk egymástól való viszonylag nagy távolságát a védjegyek nagyfokú hasonlósága, illetve a felperesi védjegy erős megkülönböztető ereje ne egyenlítse ki. A forgalom ugyanis egy különösen erős vagy jól ismert felperesi védjegy esetén, ha a kétféle áruval egymás mellett találkozik, a kétféle védjegy közötti kapcsolatra következtetne - amint azt az EU Bírósága a CANON-ügyben hozott ítéletben (24. pont) megállapította. ("A védjegy ismertsége az oltalmi kör kiterjesztését eredményezi.")

5. A felperes "BANK 24" védjegye (bankszolgáltatások) alapján indított pert az "immobilien 24" (ingatlan adatbank) megjelölés jogellenes használata miatt.

Mind az elsőfokú, mind a másodfokú bíróság elutasította a keresetet, mivel a kétféle szolgáltatást nem tartotta hasonlónak. Felülvizsgálati kérelem alapján a Legfelsőbb Bíróság¹¹ a Felsőbíróság ítéletét hatályon kívül helyezte és új eljárás lefolytatását rendelte el.

Határozatának indokolásában megállapítja, hogy a fellebbezési bíróság egyrészt helytállóan indult ki a védjegy származási funkciójából - amint azt az EU Bírósága a CAMEL-ítéletben megállapította - ugyanakkor azonban figyelmen kívül hagyta, hogy a bankok nemcsak hagyományos módon vesznek részt ingatlanügyletek finanszírozásában, hanem az ingatlanügyletekben maguk is tevékenyen részt vesznek. Ezért az EU Bíróságának joggyakorlatára tekintettel a Felsőbíróságnak az összetéveszthetőség vizsgálata alkalmával nem lehetett volna a szolgáltatások hasonlóságát egyszerűen tagadnia, még akkor sem, ha ez a hasonlóság esetleg csak csekély.

A továbbiakban a határozat persze részletesen foglalkozik magával az összetéveszthetőség kérdésével is, ahol a hangsúlyt a "Bank 24" védjegy nagyfokú ismertségére helyezi, aminek következtében a felperesi védjegynek erős megkülönböztető erőt tulajdonít. Ezeket a körülményeket a megismételt fellebbezési eljárásban ugyancsak figyelembe kell venni.

II. Az összbenyomás szerepe

A német bírósági gyakorlatban - akárcsak a magyarban - az összetéveszthetőség elbírálásánál, amikor is az egybevetetett két védjegy hasonló elemeit értékeli a bíróság, az ezek által keltett összbenyomásnak mindig alapvető jelentősége volt.¹²

Ezért az alábbiakban ismertetett néhány ítélet nem is jelent új joggyakorlatot. Az újdonságot ezeknél az jelenti, hogy a korábbi német bírósági gyakorlat tapasztalatait most már az EU Bíróságának lényegileg hasonló felfogást tükröző ítéleteivel is alátámasztják.

1. A felperes ATTACHÉ védjeggyel hoz forgalomba égetett szeszes italt, s ugyanezt teszi az alperes is TISSERAND megjelölés alatt azonos formájú, azonos színű üvegekben, azonos grafikájú címkékkel.

A bitorlási perben mind az elsőfokú, mind a másodfokú bíróság abbahagyásra és kártérítésre kötelezte az alperest.

A Legfelsőbb Bíróság helyt adott a felülvizsgálati kérelemnek,¹³ és új eljárásra utasította a fellebbviteli bíróságot.

Ítéletének indokolásában hivatkozik az EU Bíróságának következetes joggyakorlatára (Sabel/Puma-,¹⁴ CANON-,¹⁵ Lloyd-ítéletek¹⁶), amelynek lényege, hogy a védjegyek hasonlósága és az azokkal jelölt áruk hasonlósága között, valamint a korábbi védjegy megkülönböztető képességének intenzitása (Kennzeichnungskraft) között kölcsönhatás áll fenn. Így különösen a két védjegy közötti alacsonyabb fokú hasonlóságot az áruk közötti intenzívebb hasonlóság kiegyenlítheti és fordítva (CANON-ítélet 17. pontja).

A Fellebbviteli Bíróság helytállóan indult ki abból - mondja a Legfelsőbb Bíróság -, hogy az összetéveszthetőség elbírálásánál a két védjegy által alkotott összbenyomásnak döntő jelentősége van (Sabel/Puma-ítélet 23. pont). Ezt a ténykérdést azonban a Fellebbviteli Bíróság a felületes szemlélő mint modell figyelembevételével értékelte. Ezzel szemben ennek a ténykérdésnek elbírálásakor a tájékozott, figyelmes és értelmes fogyasztót kell modellként venni. A fogyasztónak ugyanakkor csak ritkán nyílik alkalma, hogy a két védjegyet közvetlenül összehasonlítsa, s kénytelen arra a pontatlan emlékezeti képre támaszkodni, amely tudatában él (Lloyd-ítélet 26. pontja).

Az összbenyomás értékelése alkalmával tapasztalati alapon figyelembe veendő az is, hogy az átlagos fogyasztó a védjegyet a maga összességében észleli és nem ügyel a különböző részletekre (Lloyd-ítélet 25. pontja).

Az adott esetben az ATTACHÉ megjelölés olyan lényeges módon befolyásolja az összbenyomást, hogy az nem hagyható figyelmen kívül - szemben a Fellebbviteli Bíróság nézetével. Ugyanez vonatkozik a TISSERAND megjelölésre is. Márpedig a védjegyjogi összetéveszthetőség vizsgálata alkalmával az egymástól különböző és uralkodó elemekre is figyelemmel kell lenni.

2. A felperes a világ egyik legjelentősebb sportcipő és sportruházati cikk előállítója, amely termékeit három csíkkal jelöli. Ezek mind nemzeti, mind nemzetközi védjegyként is be vannak jegyezve.

Az alperes viszont az egyik legnagyobb német textilkereskedelmi vállalat, amely sportruházati cikkeket forgalmaz, s ezeket a ruházaton végigfutó két csíkkal jelöli.

Sportnadrágok és sportszoknyák vonatkozásában mind az elsőfokú, mind a másodfokú bíróság elmarasztalta az alperest, az egyéb áruk vonatkozásában azonban a keresetet elutasította.

A Fellebbviteli Bíróság ítélete ellen mind a felperes, mind az alperes felülvizsgálati kérelmet nyújtott be. A Legfelsőbb Bíróság a felperes által benyújtott felülvizsgálati kérelem alapján új eljárás lefolytatását rendelte el, az alperes felülvizsgálati kérelmét pedig elutasította.

Az ítélet indokolása utal az EU Bíróságának joggyakorlatára, amelynek értelmében az összetéveszthetőség kérdését az eset összes körülményének átfogó (umfassend) értékelése alapján kell elbírálni (Sabel/Puma-ítélet 22. pontja, CANON-ítélet 16. pontja, Lloyd-ítélet 18. pontja, Marca Moda/ADIDAS-ítélet¹⁷ 40. pontja).

Tekintettel arra, hogy az áruk azonosságán felül, a felperes által hivatkozott hírnév következtében a "három csík" védjegy fokozott megkülönböztető képessége is fennáll, a felperesi védjegyet szélesebb körű oltalom (umfassender Schutz) illeti meg, mint az olyan védjegyet, amelynek megkülönböztető képessége alacsonyabb (CANON-ítélet 18. pontja).

Helyesen utalt rá a Fellebbviteli Bíróság - mondja a harmadfokon eljáró bíróság -, hogy az ügy elbírálása alkalmával nem a felületes fogyasztót kell modellként venni, hanem az adott árura vonatkoztatva az átlagosan informált, figyelmes és értelmes fogyasztó modelljéből kell kiindulni, akinek figyelme a szóban forgó árura tekintettel különböző intenzitású lehet (Lloyd-ítélet 26. pont).

Ezért az új eljárásban a Fellebbviteli Bíróságnak a "három csík" védjegy ismertségét kell majd megállapítania és az összetéveszthetőség veszélye tárgyában ennek figyelembevételével kell válaszát megadnia.

Ugyanakkor a Fellebbviteli Bíróság - amint azt már a felülvizsgálati kérelemmel támadott ítéletében is tette - az alperes által használt "két csík" vonatkozásában, az EU Bíróságának joggyakorlata (BMW-ítélet¹⁸ 31. pontja) figyelembevételével továbbra is abból indulhat ki, hogy az alperes a "két csík" megjelölést védjegyként használta, nem pedig díszítő elemként, amivel az védekezett.

3. Az alábbiakban csak szemléltetésül említünk néhány olyan esetet, amelyben az EU Bíróságának gyakorlatára utalás történik ugyan, azonban részletesebb kifejtés nélkül. Ezekben az ügyekben a bíróság valahogy úgy hivatkozik az EU Bíróságának gyakorlatára, mint ahogy ítéletének bevezetőjében a magyar bíróság is gyakran hivatkozik az alkalmazandó törvényi rendelkezésekre.

a) ELFI RAUCH VIENNA (illatszerek, kozmetikumok) védjegyjogosultnak a RAUSCH szó és ábrás (tükörbe néző antik nő alakja, ugyancsak kozmetikumok) bejelentése elleni felszólalásnak mind a Német Szabadalmi Hivatal, mind a Szabadalmi Bíróság helyt adott.

A Legfelsőbb Bíróság¹⁹ az új eljárás elrendelése alkalmával az összbenyomás vizsgálata tekintetében az EU Bíróságának a Sabel/Puma-ügyben hozott ítéletére hivatkozott.

b) A BIT/BUD (sör) ügyben a jogvita tárgyát az képezte, hogy az AMERICAN BUD, valamint az ANHEUSER BUSCH BUD védjegyek a BITburger védjegy jogellenes használatát jelentik-e. A BUD védjegyek jogosultja negatív megállapítási keresetet indított, amelyben a bitorlás hiányának megállapítását kérte. Mind az elsőfokú, mind a másodfokú bíróság elutasította a keresetet.

A felülvizsgálati kérelem azonban az ANHEUSER BUSCH BUD vonatkozásában eredménnyel járt, és a Legfelsőbb Bíróság²⁰ e védjegy tekintetében új eljárás lefolytatását rendelte el. Az összbenyomás kérdésében ez az ítélet is hivatkozik az EU Bíróságának az összes körülmény átfogó értékeléséről szóló tanítására (Sabel/Puma-, CANON-, Lloyd-, Adidas-Marca Moda-ügyekben hozott ítéletek). Ítéletében a Legfelsőbb Bíróság azt mondja, hogy e joggyakorlatra figyelemmel nem fogadható el a Fellebbviteli Bíróságnak az a megállapítása, hogy a megtévesztés veszélyét az alapozza meg, hogy az ANHEUSER BUSCH BUD védjegy uralkodó eleme a BUD. Ezen felül a Fellebbviteli Bíróság olyan lényeges körülményeket sem vett figyelembe, mint hogy a fogyasztók a söröket leginkább a sörgyárak alapján különböztetik meg, továbbá azt sem, hogy a BUD nem német szó, amelyet nem szükségszerűen mondanak ki a német fonetika szabályai szerint.

III. Az asszociációs hatás szerepe

Az 1994. évi német védjegytörvény (9. § I. bek.) átvette az EU Védjegyjogi Irányelvének azt a szabályát, amely az összetéveszthetőség egyik fajtájaként az asszociációs hatáson alapuló összetéveszthetőséget nevesíti. [Az 1997. évi magyar védjegytörvény - az önkéntes jogharmonizáció keretében ezt a szabályt nem vette át, az csupán az illeszkedési törvény tervezetében (2003) szerepel.]

A korábbi BOY (hordozható rádióvevők) védjegy jogosultjának az ASTRO BOY (rádió, CD, hanglemez) védjegy elleni felszólalását a Német Szabadalmi Hivatal elutasította.

A Szabadalmi Bíróság a határozatot megváltoztatta.²¹ Az indokolás annak a ténynek a megállapításával kezdődik,

hogy a korábbi védjegyjogosult 1975 óta használja védjegyét, annak megkülönböztető képessége a hosszú használat folytán ha nem is vált kifejezetten erőssé, de jelentős. Ezért a későbbi védjegy bejelentőjének bizonyos távolságtartásra (Abstand) kellett volna törekednie. Helyesen állapította meg a Német Szabadalmi Hivatal, hogy a két védjegy közötti összetéveszthetőség veszélye nem közvetlen.

Gondolattársítás következtében azonban az összetéveszthetőség mégis fennáll. Ilyen lehetőségre utalt az EU Bírósága a Marca/Adidas-ítélet 34. pontjában (ezt a határozat nem idézi, csupán utal rá). A Szabadalmi Bíróság szerint, ha a két védjegy nem is tekinthető ugyanannak és azokat közvetlenül nem is téveszthetik össze, azonban olyan közös elemeket tartalmaznak (Gemeinsamkeiten aufweisen), amelyek a közönséget annak feltételezésére késztetik, hogy a támadott védjegy esetében a korábbi védjegy jogosultjának másik védjegyével áll szemben.

Az adott esetben - mondja a határozat - azt is figyelembe kellett venni, hogy a korábbi védjegy jogosultja bizonyítottan, quasi védjegycsaládot létesített, és megjelölésként használta a "Concert-Boy", "Music-Boy", "City-Boy", "Ocean-Boy", "Yacht-Boy" megjelöléseket, ami növeli az összetévesztés veszélyét. Az adott esetben, ha a közönség egymás mellett látja a támadott védjegyet, valamint a BOY védjegycsalád tagjait, a támadott védjegyet ez utóbbihoz tartozónak tekintheti.

Az EU-csatlakozásra tekintettel korszerűsíteni tervezett magyar védjegytörvény (különösen az illeszkedési törvény tervezetének az asszociációs hatás keltésének tilalmára vonatkozó anyagi jogi előírására, valamint a felszólalási eljárásról szóló eljárásjogi rendelkezéseire figyelemmel) e határozat különösen figyelemreméltó.

Persze a német jogalkalmazónak viszonylag könnyű dolga van, mert a német jog mindig is ismerte a közvetlen és a közvetett (unmittelbare) összetévesztés tilalmát. Ezért kívülről nézve úgy tűnik, hogy csak új szóhasználatról (véleményünk szerint a közvetett összetévesztés egyik fajtája a gondolattársítás következtében történő összetévesztés), nem pedig igazán új joggyakorlatról van szó. A magyar joggyakorlat számára azonban ennél valamivel többet jelent majd az összetéveszthetőségnek a gondolattársításra való kiterjesztése.

Lábjegyzetek:

* jogtanácsos, Danubia Szabadalmi és Védjegy Iroda, Budapest

1 "Europäische Verwechslungsgefahr" vö. R. Ingerl és Ch. Rohnke: Markengesetz. München, 1998, § 14 Rn. 158.

2 Idézi Ingerl-Rohnke id. mű § 14 Rn. 249.

3 GRUR Int. 1994, p. 614.

4 GRUR Int. 1998, p. 922.

5 GRUR Int., 1997, p. 221.

6 GRUR Int., 1999, p. 245.

7 Idézve I. 1. pontnál (Tiffany)

8 WRP, 2002, p. 705.

9 Ezt az irodalomban "erős" védjegynek (starke Marke) nevezik.

10 WRP, 2001, p. 694.

11 WRP, 2000, p. 537.

12 Például K. H. Fezer: Markenrecht. München, 1997, 14 § Rn. 148

13 WRP, 2000, p. 535.

14 C-251/95 sz. ügy

15 C-39/97 sz. ügy

16 C-342/97 sz. ügy

17 C-425/98 sz. ügy

18 GRUR Int., 1999, p. 438., 31. pont (BMW)

19 WRP, 2000, p. 173.

20 WRP, 2000, p. 1320.

21 GRUR, 2002, p. 345.